Már egy éve hogy farkas vagyok, és hogy meghaltak a szüleim. Persze az életem maradt a régi. Suliba járok, vásárolok és a többi, és a többi. De magányos vagyok. Néha elkap, a sírógörcs miközben tévét nézek, vagy olvasok. Nekem nincsenek barátaim. Akikkel nap, mint nap suli után lógok, azok csak haverok. Persze már felkerestem a helyi falkát, és ők eligazítottak. Már az átváltozás se olyan fájdalmas. Egész szép farkas vagyok. A holdfényben a szürkés-fehér bundám úgy ragyog, mint a gyémánt. A szemem ugyanolyan zöld, min amikor ember vagyok. A jellememből is maradt valami. Nem vagyok mindig a középpontban, és egy dolog sok ideig is le tudja kötni a figyelmemet. De nem szeretek annyira a helyi falkában lenni. Az az álmom hogy saját falkám lesz, és együtt járunk majd vadászni, és együtt vonyítunk a házunk melletti erdőben… De ezek csak álmok. Ki tudja beteljesülnek-e?
- Hé, Ashley figyelsz?! – ébresztett fel gondolataimból az egyik barátnőm, Emily.
- Mi? Bocs, nem figyeltem, elmondanád még egyszer? – tértem magamhoz.
- Éppen azt mondom, hogy még egy fiú sem hívott el a bálba, de az egyik tizedikes fiú nagyon szemez velem. Nem lennék meglepve, ha a nap végére már meglenne a partnerem- hát persze. A bál. Emily másról se tud beszélni csak a bálról, pedig csak az első szünetben jelentették be. Persze el tudom képzelni, hogy, meghívják, hisz nagyon csinos lány. Nagy kék szemei vannak, hosszú, dús szőke haja, és a bőrén egy szem pattanás sincs. Mióta farkas vagyok, az én külsőmmel sincs semmi, nekem hosszú barna hajam, és zöld szemem van. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon. Ijedten megfordultam. A tizedikes fiú volt, az aki Emily kinézett magának.
- Szia Ashley! Justin vagyok. Ööö… Van kedved velem jönni a bálba?- elképedtem. Emily-re néztem. Vörös arccal méregetett. Sőt egy könnycseppet is felfedeztem az arcán. Ennyire komolyan vette volna azt a fiút?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése